Szemerkél vajon?

Szemerkél vajon? Gyermeki izgalommal várlak téged, fehér jó tündérem. Amint le esik, kesztyűt ragadva sietek hozzád. Az első hópehely látványába kapaszkodom, bámulok ki ablakomon. Képzeletem szánkójával utazom át emlékeim haván. Reám fagy a fintor. De a sok óra terhét zsebem nem bírja, éveim pedig vaskos nehezékek szívemen. Most még csupán szállingózol, de később vihar leszel, jól tudom azt. Eltemetsz engem, és meghalok, hiszed azt. Ám kitörök belőled lavinám és élvezem azt, amit nyújt a téli fagy.