Hol bolyongok? Nem tudom. Lássuk csak. Körül vesz néhány romos háztömb, huligánok olcsó festékévével tele szórva, idétlen nevek borítják a falakat. Fent az égen kacsingat rám a Hold a felhők közül. Alattam elterül a repedezett beton, néhol ki kandikál egy-egy kósza fűszál. Sok mindent rejt magában a tágas nagy világ. Óh! A fejem, hasogat, száz vonat halad el mellettem, zaklatják kobakomat. Miket dalolnak a férgek a koponyámban? Lássuk csak. Azt hiszem a nagy bőgök kezdik, társulnak mellé a finom hegedűk. Szívesen perdülnék táncra, olyan szép. Előbb a halk, menekülő léptek, majd a hangos halálsikolyok kísérik a zenekart. Végül nem marad el a számomra oly kedves vér spriccelésének lágy muzsikája, karöltve érkezik a "Kérlek ne!" mondattal. Nem tudom miféle férgek ezek, de átkozottul jók. Zúdul rám az eső, oly hirtelen ér el engem. Menedéket találok és bámulok kifelé a karcos ablakon át. Pazar előadás szemtanúja vagyok. Néhány csepp víztől nem rettent el a kórus. Holtak zengik kint az elmém tébolyult dalát. Imádom.
(... és kacagok tovább és tovább....)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése