Dr. Halál és a Pikkelyember

Szokatlanul tiszta volt az ég a Targia kastély fekete bástyái felett, a hatalmas kékséget csupán néhány fehér felhő folt zavarta. Dr. Halál kitekintett toronyszobája ablakán és merengett az erdő ragyogó szépségében, a rügyező fákban és a szabadon szaladgáló őzekben. Számára nem okozott különösebben örömet a felhőtlen égbolt és a tavaszi szellővel érkező finom virágillat így csodálkozó tekintetét elfordította és visszamászott sötét és komor szobájának munkaasztalához. Az ódivatú asztal repedezett volt, a lakkozás rég lekopott róla, egyik lábát könyvvel támasztották ki. Oda sétált hozzá, lefújta róla a port és pennát ragadva rajzolgatta tovább vázlatait egy mécses pislákoló, sárga fénye mellett. A papírlapok mellett hevert egy kis befőttes üveg, lidérces zöld színű folyadékban úszkáltak benne emberi szemgolyók, mellette egy kis, fekete edény amelyben csavarok foglaltak helyet. Dr. Halál alkotói csendjét megzavarta három kopogás a roskatag ajtón, amely csodák csodájára nem dőlt még össze. Az inasa nyitotta ki, mi után engedélyt kapott rá és bejelentett egy vendéget, pontosabban újabb pácienst. Dr. Halál felállt az asztaltól, gumikesztyűs mancsaival megtámaszkodott a székben, megigazította őszes haját és a szemüvegét. Ördögi vigyor húzódott végig ráncos arcán, szarkalábak sokasága kísérte a tébolyodott mosolyt.
  Targia kapui előtt egy kopott, szürkés kabátot viselő férfi ácsorgott. Sál takarta arcát, fején fekete kalapot viselt, kezein lyukas kesztyűket. Szokatlan viselet volt ez tavasszal, de emberére akadt, mivel Dr. Halál a szokatlan megszállottja volt. Végig nézett a férfin, aztán szolidan kezet ráztak.
- Üdvözlöm uram. Mi szél hozta szerény hajlékom küszöbére? – kérdezte nyájasan Dr. Halál az ismeretlen férfitől.
- Doktor uram, úgy hallottam ön megpróbálkozik a legmakacsabb betegség kiirtásával is. Senki más nem maradt, akihez fordulhatnék.
- Nosza mutassa be nekem ezt a betegséget, feltételezem ezt takarja a szokatlan öltözet.
- Most azonnal?
- Természetesen. Amíg nem látom, hogyan gyógyíthatnám? – vigyorgott rá a doktor kedélyesen.

  

  A férfi levette magáról a kabátot, a sálat, a kalapot és a kesztyűket. Félmeztelen teste telis tele volt sebekkel, amelyek olyanok voltak akár a gyík pikkelyei. A plakkok hatalmas, vörös foltokban gyülekeztek, bőre száraz volt és néhol vér is bugyogott belőle. Hosszúra nőtt körmeivel a vállát vakarászva, félénken a földet bámulva a kopaszodó férfi megszeppenve várta a megvetést és az undort, de az nem érkezett. A doktor csupán végig mérte őt, kesztyűs kezével az állát kitámasztva mélázott magában miközben hangos igeneket mormogott.
- Rendben van, visszaöltözhet Mr….
- Andrew, Dr. Halál uram.
- Mr. Andrew. Egyetlen kérdésem van önhöz.
- Mi lenne az?
- Mit szeretne, mit tegyek? – A kérdés után leülepedett a csönd kettejük között, a finom tavaszi szél cirókája ébresztette föl Mr. Andrew-ban a választ.
- Tüntesse el! Könyörgöm, tüntesse el örökre! – összekulcsolt kezekkel, térdeire rogyva rimánkodott a doktor fehér köpenye alatt. Szeméből eközben potyogtak a könnyek.
-  Rendben van, fáradjon beljebb.

  

  A doktor felsegítette a földről Mr. Andrew-ot és bekísérte a Targia kastély sötét folyosóira, ahonnét a legélesebb sikoly is hiábavalóan próbált megszökni.
  Három nappal később mi után Mr. Andrew átesett jó néhány altatáson már az egész teste fáslikba volt csavarodva, csupán zöldes barnás szemei látszódtak még, de valóságos egyiptomi múmiának érezte magát. Mindenestre a viszketés, amely hosszú évek óta gyötörte megszűnt létezni, bár egész teste sajgott a fájdalomtól és meglehet, hogy a doktor által beadott nyugtatók ringatták csupán csalóka álomvilágba. A negyedik napon végül levette róla a doktor a kötést és egy testmagasságához megfelelő tükör elé kísérte. Amit látott az elborzasztotta, mert ugyan a betegsége valóban megszűnt létezni, de a bőrével együtt inthetett neki búcsút. Nem látott meztelen testén mást, csupán húst a takarója nélkül. A Targia kastély fekete kőpadlójára zuhant és átkozta a doktort, szidta és szapulta.
- Azt ígérte meggyógyít… - nagyot nyelt, sós könnyei belemartak a húsba, ezért abba hagyta a pityergést. – azt ígérte… - a doktor a szavába vágott.
- Azt ígértem eltüntetem. Mr. Andrew, a betegsége eltűnt.
- Vele együtt a bőröm is! – a kőpadlót ütlegelte öklével, amíg vörös foltokat nem hagyott rajta vérével.
- Mr. Andrew mégis mit gondolt? – az ördögi vigyor ismét kiszélesedett a doktor orcáján, szarkalábai is megjelentek. – Ezt a betegséget máshogy nem lehet eltűntetni.