Hemofóbiás James kurta kalandjai

Hemofóbiás James kurta kalandjai

(A korrektúra valószínűleg nem lett tökéletes, ezért elnézést kérek a kedves olvasótól.)

- James, fiam gyere, kész az ebéd!
- Rohanok anya!  - Kiáltott le szobájának meghitt magányos nyugalmából James. A sötétség ölelte szoba szűk falai között, a lehúzott reluxa mögötti árnyékbirodalom egyeduralkodója épp befejezni készült az interneten talált izgalmas cikk olvasását. Egy új sorozatgyilkosról szólt, aki nem rég tette el láb alól harmadik áldozatát. A gyilkos részeg lányokat spécizett ki züllött kocsmákban csupán három várossal odébb és piszkosul jól csinálja, mert nem kapják el. Az ismertetőjegye is nagyon tetszett James-nek, a gyilkos egy szál rózsát hagy az áldozatok ajkai között. Rendkívül érdekesnek találta a cikket, bár koránt sem hódolt úgy ennek az elmebetegnek, mint a Hasfelmetszőnek vagy a Gyilkos bohócnak, a történelem leghírhedtebb sorozatgyilkosainak. A Nap hiánya végett csupán árnyékfoltoknak látszódtak a falon, de azért ott díszelegtek a hatalmas poszterek a szobában tele gyilkosok képeivel. Andrej Chikatilo, Albert Fish, Ted Bundy és még sokan mások ott virítottak James háta mögött, aki egyenesen rajongott értük. Megszállottan kutatott utánuk és kivétel nélkül az összes jelentősebb gyilkos életrajzát ismerte, akár fejből eldalolta büszkén bármikor bármelyikét. James nem volt egy társasági fickó és nem is érezte a szükségességét, jól megvolt ő az anyjával édes kettesben a kertváros meghitt övezetében negyvenhárom évesen is olyan kitűnően, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Ez a keskeny vállú, vastag keretes szemüveget viselő vézna árnyékember az árnyékbirodalmának egyeduralkodójaként mi másra is vágyhatott volna még, mint sem arra, hogy ő maga is példaképei útját követve sorozatgyilkossá váljék. Azonban volt egy hatalmas probléma. Nem, nem az édesanyja. Az édesanyját nem érdekelte sem a szenvedélye, sem pedig az, hogy mit csinál oda fenn aprócska birodalmában. Nem, a munkája sem akadályozta meg abban, hogy az éj leszálltával kiruccanjon gyilkolni egy kicsikét, ugyanis otthonról dolgozott. James igazi problémája, ami elrettentette szenvedélyétől egy kis fóbia volt csupán. James irtózott a vér látványától.

- Egyél rendesen James! – szólt hozzá az édesanyja miközben vígan cigarettázgatott a konyhapultnak támaszkodva. A szürke füstözön kifelé szálldogált a konyha ablakán át ki az utcára.
- Jól van anya.
- James a minap láttam Adams-ék lányát. Harmincnyolc évessé érett már de még mindig jól tartja magát. Képzeld fiam, szingli.
- Anya, ezt már megbeszéltük! – vetette oda amilyen gyorsan csak lehetett dühösen.
- Csak megemlítettem. Az egész hátra lévő életedet egy sötét kis zugban akarod eltölteni magányosan oda fent? Ugyan. Egy darabig jó egyedül recskázni, de csak amíg nem tudod milyen amikor…
- Anya! – förmedt rá James. – Ne legyél már ilyen undorító! Épp eszem.
- Jól van fiam, egyél csak, ne haragudj. – azzal az édesanyja átlibbent a konyhán, elnyomta a cigaretta csikket egy hamutálban és bement a nappaliba tévét nézni.
James nagyon szerette az édesanyját, de tudta, hogy sose fogja őt igazán megérteni. Volt neki barátnője, persze, hogy volt, de sosem tartotta említésre méltónak, meg amúgy sem tartott tovább néhány hétnél még az iskolás évei alatt. Eljutottak ők odáig hogy megszabaduljon attól a fránya szüzességtől, amelyhez manapság csak a nagyon mélyen vallásos emberek ragaszkodnak konokul. Úgy érezte eleget tapasztalt, eleget mindenből az élete során. Már csak egyetlen darabka hiányzott az élettel való elégedettség kirakós játékából, az pedig az, hogy teljesítse igazi életcélját. Elfogyasztotta az ebédet aztán bevágta a mosogatógépbe a tányért és felsietett az emeletre, az árnyékbirodalom szűk falai közé. Felkapcsolta az olvasólámpáját és matatni kezdett az íróasztal fiókjában. Előhúzta onnét fekete kis noteszét és belevésett néhány mondatot. Bár James trehánynak látszott és szó mi szó a szobájában nem a rend volt az igazi úr azért mégiscsak rendszerető embernek vallotta magát. Makacsul ragaszkodott ahhoz a megállapításhoz, hogy teli gyomorral elönti őt az ihlet. Ebéd után minden első gondolatát bevési a kis noteszébe a rend kedvéért már legalább egy éve. Ezek a gondolatok mindig akörül forogtak, hogy mégis hogyan ölne ő ha sorozatgyilkossá válhatna. Ismertetőjegyek, módszerek, helyszínek, ruházat, minden amire csak szüksége lehetett. Tudta jól, hogy mit is tenne ha megtehetné. Elballagna péntek este a belvárosban lévő disco-k valamelyikébe. Ott könnyűszerrel elcsábíthat bárkit csak egy ital erejéig és az italba dobott kis tabletta segítségével gyorsan kivezetheti kábult táncpartnerét a kocsijához. A legközelebbi erdőbe vezetné ki az autóját, mondjuk Lightwood-ba ahol annyit túráztak az anyjával annak idején, ott pedig lecsaphatna, mint egy vadmacska az óvatlan kis madárkára. Ha ilyen gondosan kitervelted akár neki is láthatnál még ma. Nem. Nem lehet. Miért nem? Péntek van. Ott porosodik a szekrényben az a kis tabletta is legalább egy éve. És ha elájulok? Nem fogsz, majd vigyázunk, hogy ne spricceljen…
James sokáig töprengett magában, maga sem hitte el igazán, de végül beadta a derekát a fejében duruzsoló hangnak. Az időzítés is remek, meg az édesanyja amúgy is szinte rá parancsolt, hogy éljen egy kicsikét, hát ezt fogja tenni. Élni fog, ahogyan egész életében nem mert soha. Az izgatottságtól James homlokán máris gyöngyözött az izzadtság, szíve lázasan vert, a kezében lévő tollat pedig olyan erősen szorongatta, hogy hosszú ujjai kifehéredtek. Élni fogok! Élni fogok a kurva életbe is!

James nagy nehezen, tizenegy óra öt perckor szedett végül össze annyi bátorságot, hogy felöltözzön. Miközben magára öltötte a sosem használt, de ápolt és frissen vasalt szürke sportzakót a szobájának falán díszelgő posztereket bámulta. A sorozatgyilkosokra, akikről annyit olvasott, példaképeire és mentoraira gondolt. Elmebeteg, perverz alakokra akik önkielégítéseket végeztek kihűlt áldozatuk felett. Olyasfajta emberbőrbe bújt szörnyetegekre akiket ő hűen, megszállottan csodált minden rossz ellenére. Ma éjjel csatlakozom hozzátok és elfoglalom helyemet a falon. Ma éjjel.
James fél órával később a kocsijában ült kiöltözve, parfümben ázva, megborotválkozva. Egész jól festett, maga is meglepődött az eredményen. Talán ha többet tartózkodik a házon kívül és a Nap sugarai alá merészkedik az adott volna némi színt is sápatag arcának, de ennek valóban jól festett. Megvizsgálta a csuklóján lévő aranyozott karórát, majd a visszapillantó tükörre meredt. Lekapta szemüvegét és a kesztyűtartó mélyére száműzte. Beindította a motort és kihajtott az éjszakába. Amíg a belvárosba hajtott türelmesen, addig ellenőrizte fejben, hogy minden nála van-e a ma esti mókához. Remélte, hogy memóriája ezúttal sem hagyja őt cserben. Lássuk csak. A kés nálam van, a tabletta a zsebemben, a kötél, a fűrész, a kloroform, a sósav… igen. Minden a helyén. Már alig várta, hogy megérkezzen a Szomjas Zsiráf néven elkeresztelt kis disco-ba. Bent volt ugyan mélyen a városban, de a sötétebb, züllöttebbik részén, ahol a kutya se figyel, vagy ha figyel is, nem mer kinézni az ablakán sem. Igen, arrafelé nem szokás besúgni, inkább a szokásos: „Nem láttam semmit biztos úr!”, hagyja el azokat a szorongó, szende szájakat.
Megérkezett. Alig hitte el. Lenyelte a torkában lévő gombócot és kiszállt a kocsiból. A parkolón átsétálva hallgatta a vadul dübörgő disco zenét és a veszélyes belváros átkozottul baljós neszeit. Grafitszürke újságokat és más szemetet lebbentett előtte odébb a szél. A távolból rendőrautó szirénájára lett figyelmes, de hamar elnyelte a hangját az ittas fiatalság részeg kórusa. Talán sietni kéne mi előbb, mert a kocsiját nem a legbájosabb környéken parkolta le. Befizette a beugrót és már ott is ült a bárpult előtt az italára várva egyedül, kiöltözve, magányosan egy aranyozott karórával a csuklóján, amit nem is félt megvillantani. Három éve kapta születésnapjára anyjától és pont egy ilyen alkalomra tartogatta. Tudta jól, nem muszáj neki gazdagnak lennie ahhoz, hogy legalább a látszatát keltse egy sznobnak. Sok felesleges pénz gyülemlett már otthon fel a malacperselyben, hiszen erre a kis akcióra készült amióta az eszét tudja. Kikérte a legdrágább koktél valamelyikét, mert hát egyszer élünk és van ott még ahonnan ez jött. Nem is kellett sokáig eljátszania a dús gazdag szórakozni vágyót. A lány eszméletlen jól nézett ki. Olyan testhez álló ruhában jelent meg előtte, hogy James-nek csak nem fel is állt az a bizonyos alig használt rozsdás vacak a cipzárja alatt. Leült mellé és bemutatkozott. A nevét nem próbálta megjegyezni, nem tartotta szükségesnek, ez csak egy áldozat, semmi több. Nyomban úgy kezdett el izgulni, mint az első kamatyolás előtt még tinédzser korában. De most nem sülhet el, most nem, mindent jól kell csinálnia, ügyesen, rendezetten. Aggodalmát és a lámpalázat igyekezett mélyre ásni és színészkedni a hölgynek. A rövid udvarlást hamar saját hazugságai követték. A meséje egyszerű volt. Ő egy utazó ügynök aki az országot járja és jelentős összegekért köt üzleteket, a bolt pedig jobban ment mint valaha. Egy sikeres, magabiztos férfi könnyedén meggyőzhet bármilyen felső kategóriás nőt és akár meg is döntheti, vagy éppen megölheti ha úgy kívánja. Négy-öt ital után a hatodikba csempészte végül bele a tablettát. A dögös lúvnya kidőlt, alig kellett hozzá néhány apró perc. Szeme résnyire maradt csupán nyitva, szája sarkából nyál csörgedezett, fejét James vállának döntve hadovált valamit egy barátnőjéről, akit megutált vagy ilyesmi. James úgy tett, mint akit érdekelt a lány sztorija, aztán lovagiasan elő állt azzal, hogy ő majd haza viszi. Ennyi volt az egész. Gyerekjáték, ez gyerekjáték! A lányt kivezette a ködös éjszakába és igyekezett vele nem felborulni de a tabletta megtette bizony a hatását, nem volt könnyű vele manőverezni a parkolóban. Nagy nehezen beültette a hátsó ülésére aztán elhajtott a Szomjas Zsiráf parkolójából, az összes gyanakvó tekintet elől amilyen gyorsan csak lehetett.
Itt vagyunk! El sem hiszem! James behajtott a város szélén lévő Lightwood-ba, ahol kocsija a hatalmas fenyőfa óriások árnyékába burkolózhatott. Tücskök ciripelésén kívül más neszre nem lehetett itt felfigyelni, a motorzúgást is kiiktatva kísérteties lesz itt a csönd. Földútra hajtott, el a kíváncsiskodó tekintetek elől, bele egyenesen az erdő közepébe, a legsűrűbb, legkivilágítatlanabb részébe, amit rajta kívül kevesen ismertek. A lány még nem tért magához, eleget ivott ahhoz, hogy kiüsse magát az éjszaka hátra lévő részére. James persze számolt azzal is, ha netán felébredne, a klorofolt az anyós ülés alá rejtette el. Hát itt vagyunk nagyfiú. Ma végre csatlakozhatsz a nagyokhoz. Ez lesz az első áldozatod, és gyerekjáték, gyerekjáték volt az egész! Vedd elő a kést és láss neki! Előhúzta a konyhakést az ülés alól és bámulta hosszasan amint megcsillan rajta a fák között beszűrődő félholdnak ezüstös fénye. Nyelvével megérintette a kés hideg felületét, majd végig húzta rajta és benyálazta az egészet. Felettébb gusztustalan látványt nyújtott ez a mozzanat. James a hátsó ülés felé fordult és ekkor látta meg azt a fránya miniszoknyát. A lány bugyijára meredt és gondolkozóba esett. Egy kis móka a móka előtt? Szabad? Persze, hogy szabad, ez a te áldozatod és a kihűlt teste nem fogja eldalolni mekkora a pöcsöd. Ha megakarod tenni, hát tedd meg amíg meleg. James józan eszén végül felülkerekedtek a szaporodási ösztönök és szájon csókolta a kiütött lányt. Máris égnek meredt az a vacak a nadrágjában és úgy érezte azonnal beljebb kell tuszkolnia valami szűk és meleg résbe mi előtt megőrül. Lehúzta a cipzárt és elő vette a micsodáját. Abban sem volt biztos, hogy még használható, mindenestre a legerősebb randi drogot adta a lánynak, ami létezik, szóval reggelig van ideje kísérletezgetni. Amint sikerült beljebb tuszkolnia magát különöset érzett a farka végén. Tinédzser korából még megmaradt az emléke annak a félig meddig nedves puncinak amelybe behatolt annak idején, de ez a lány aligha lehetett már most ilyen nedves. Kihúzta belőle a farkát és megvizsgálta a Hold fényében. Vér. A farka csupa vér volt. Előbb a hányinger kerülgette őt, az az émelyítő érzés legbelül, mintha hasba rúgták volna azután pedig rátört a szédelgés és szürke homályba kezdett veszni előtte az autó beltere. Elmosódott előtte a kép, a dögös áldozata és minden más. Úgy érezte eggyé válik a sötétséggel és végül elájult.
James hajnali három óra tizenöt perckor tért magához. Feje dús keblek között lelt menedéket a vér elől, nyála beterítette a szunnyadó lány ruháját. Először csak a fejfájására lett figyelmes, aztán valami egészen másra is. A szívdobbanások hiányára. A lány nem tért magához, hiába rázta, pofozgatta, kiáltozott vele, de semmi sem történt. Megölte. Végülis ezt akarta, de milyen gyilkos az, aki véletlenül végez az áldozatával? Ráadásul a szituáció kínosabb már nem is lehetne. Azonnal elrakta a micsodáját anélkül hogy ránézett volna, aztán kihajította a kocsiból a véletlenül meggyilkolt lány holttestét. Megöltük, nem? Nevezhetjük ezt első áldozatnak? A halottkém is látni fogja, hogy a drog végzett vele, az pedig nem elég. James sokáig gondolkozott magában, összegyűrt ingjének gallérját piszkálgatva álmosan és fáradtan, de elméje kezdte feladni mára a harcot. Ismertetőjegy! Hát persze! – villant át agyán a gondolat. Amint az ő saját ismertetőjegyét felfedezik a második áldozaton majd, tudni fogják, hogy vérbeli sorozatgyilkosról van itt szó. Elvetette azokat az ötleteket, amelyek arról szóltak, hogy vágjon ki az áldozatból egy szervet vagy csak tépje ki az egyik szemgolyóját mint valami bennszülött sámán, mivel túl sok vérrel járt volna a dolog és az imént megtapasztalta mivel is jár a vér. Sietnie kellett, így nem maradt hát más ötlete, beletömte a kötelet, amit hozott a lány szájába és lenyomta a torkán. Fenn akadt szemei James-re meredtek és egy pillanatra megrémült, úgy érezte mintha a lány tekintete az övével találkozna, de nem. Ellenőrizte újra a pulzusát és továbbra sem vert a kicsi szíve. Meghalt, ezt biztosra vehette. Beült a kocsiba és mélyet sóhajtott. Gratulálok, most majd vásárolhatsz köteleket! A köteles gyilkos? A köteles gyilkos aki elájult a vé.. izé.. szóval elájult az akció közben. Ez szánalmas, ez röhejes. Ha hazaértünk bocsánatot kell kérnünk mentorainktól. James beizzította a motort és csendesen kihajtott az erdőből, áldozata holttestét kerék vájta földút porában hagyva, egy kötéllel a szájában.

Négy nap. Négy nap telt el és semmi híre hamva az egésznek ami Lightwoodban késő éjjel lezajlott. Hiába kutatta fel az internet bugyrában található összes gyilkossággal foglalkozó cikket, James nem lelt rá az áldozatára. Pedig aki négy napra eltűnik azt bizony keresni szokták, hát nem volt ennek a ribancnak egy rokona sem? Mi van ha tényleg nem volt? Ha csak egy olcsó lotyó volt akinek legfeljebb a stricije aggódik a pénze miatt és ha megtudja, hogy megölte a kis bevétel forrást a torkát metszi el egy utolsó, koszos sikátorban. Számolt azzal az eshetőséggel is, hogy új hivatásába belehal, vagy ami rosszabb lecsukják, ezért igyekezett óvatos lenni, a kíváncsiskodó tekintetektől távol tartania magát. Sokan látták ugyan a Szomjas Zsiráfban, de nem is tervezte azt, hogy újra ott gyilkoljon és ebben a szerelésben pláne nem. Akár átnézhet később a következő városkába, más öltözetben az anyja mercedes-ével, számtalan megoldás létezik. Belegondolt, milyen mulatságos lenne egy keresztet formálni a térképen gyilkosságainak helyszíneivel, mint a nagy Hasfelmetsző, de az nem volna egyedi, már pedig James egyedi sorozatgyilkossá szeretne válni. Egyedi? Hát annyi szent, hogy egyedi vadbarom vagy. Ha már megölted, legalább cipelted volna odébb, lámpafény alá, amerre a kocogók is járnak. Feladta mára és inkább lemászott a szobájából a konyhába, hogy vacsorát készíthessen. Ekkor hallotta meg a nappaliból kiszűrődő tévé zaját: „Meggyilkoltak egy lányt a…”, félbehagyott szendvicsét a konyhapulton felejtve sietett szundikáló édesanyja felé, aki nagyokat horkantva terült el az öreg bőrfotelben. A televízió képernyőjén annak a lánynak a fotóját látta, akivel négy nappal ezelőtt végzett. Úgy tűnik valóban a lehető legrosszabb helyen dobta ki a testet, mert csak nem rég találtak rá. Már a legyek zabálhatták a húsát az oszladozó tetemnek. Elhangzott a lány neve, amit épp olyan gyorsan hessegetett el az emlékeiből, mint azon a bizonyos éjszakán a disco-ban. Hűvösen kezelte az helyzetet, közömbösen, lelkiismeret-furdalás legkisebb jele nélkül. A családja nyílván meggyászolja majd az elvesztett kis ringyót, de nem fog emiatt bűntudatba esni. Akinek bűntudata van az előbb vagy utóbb bűnhődni fog, rá pedig még nagy feladat vár, túl kell szárnyalnia rengeteg nagy nevet és részéve válni a sorozatgyilkosok elit klubjának. Mi előtt visszasietett volna a konyhába félbehagyott szendvicséhez meghallgatta a hír maradékát. Felvételek nem készültek, azon a környéken nem szeretik a térfigyelő kamerákat. Egyelőre elkönyvelték az esetet disco balesetnek, drog túladagolásnak, tragédiának. Még csak megse említették a kötelet, amit a szájába tömött. Egyelőre James nem volt több mint egy véletlen baleset.

Egy héttel később James már megtervezte a következő gyilkolásának egészét. Jobban oda figyelt a részletekre. Arra is, hogy meg ne próbálja még egyszer kettyinteni az áldozatát, mert hátha aznap jön meg az áldozat havija. El kell kerülni a kínos szituációkat és legfőképpen a vért. Na a vért azt aztán mindenképp. Nem lehet ügyetlen. Ravasz rókaként kell üldöznie a védtelen. A vértől rettegő ragadozó. A belső hang gúnyosan felnevetett.
A szomszéd városkába fog elkocsikázni péntek este és meglátogatja azt a leélt romkocsmát, amelyről annyi rosszat halott már. Valószínű, hogy most nem fogja jobbra futni egy olcsó,rég kiégett, vén prostinál de legalább nem fogja megkívánni sem. Menstruálni sem fog az hétszentség. A híres Hasfelmetsző is ilyeneket gyilkolászott, hát mért ne tehetné ő is néha napján ugyanezt? James egy kötelet kezdett el piszkálni amely az íróasztalán hevert. A garázsban találta, egyszerű kötél, egyszerű, de fontos elem. Most már azt kívánta inkább metszette volna ki a máját a lánynak és adta volna oda a varjaknak, mert így aztán senki sem fog rá felfigyelni, ha csak köteleket dugdos az áldozatok szájába. Hirtelen úgy érezte a józanabbik fele arra készteti mélyedjen el bizonyos gondolatokban. Elméjét ide-oda cibálták ezek a gondolatok, taszigálták, nem hagyták nyugodni. Egy kérdés fogant meg benne, egy felettébb egyszerű kérdés: Megőrült-e? Összekulcsolta hosszú ujjait és lehunyt szemmel hallgatta az árnyékbirodalom magányos csendjét. Arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg elmebeteg, de tudta jól, a történelem nagyjai is mind szenvedtek személyiség zavarokban, skizofréniában, függőségekben. Mindenestre imádta bálványozni a pszihés zavarokkal küzdő személyeket és nem zavarta, ha ő benne is efféle elmezavar lesz az úr. Hát persze, csak te meg én és a hangok a fejünkben. Mi sem lehet ennél nagyszerűbb. Aztán majd teázgatunk délután egy órakor Kalapkával meg Finci Fancos Hercegnővel és kurva boldogok leszünk, miközben a nyálunkat csorgatjuk a radiátorcsőre a sárga házban. Nem tartott ugyan az elmebajtól, de felkészült rá lélekben, hogy idővel mellékterméke is lesz a gyilkolásnak.
Este tíz óra fele James még az internetet böngészte. Egy új cikk keltette fel az érdeklődését, amelyben közzé tették, hogy elkapták a rózsás gyilkost. A fickóra kommandósok törtek ajtót, de már halott volt, felvágta az ereit egy konyhakéssel. Hát van, aki felett győzni tud a bűntudat. Egyelőre azt a gyilkosságot is az ő nyakába akarják varrni, amelyet James követett el, bár nem találtak bizonyítékot. Nagyszerű. Most aztán gyilkolni kell, már nem visszakozhat és nem változtathat a terven sem. Elmegyünk abba a romkocsmába és felszedjük az első részeg bigét akinek megérezzük az ócska szesz bűzét a pofájából terjengeni. Persze ezúttal jó álcára is volt szükség. Már beszerzett egy fehér kalapot, egy fehér zakót és egy drága napszemüveget, mutatós strici lesz belőle. Mivel a kocsma forgalma dél körül korlátozódik a legnagyobb alkoholistákra, ezért inkább fényes nappal fogja megtenni amit tenni kell. Valami ötven éves kurvát nem lesz nehéz elcsábítani. Fele akkora erőfeszítésbe sem fog kerülni, mint a Szomjas Zsiráfban a múltkor. James kikapcsolta a számítógépet és az ágyába feküdt, Albert Fish posztere mellé és a mennyezetet bámulva szenderült mély álmába.

Nem hitte el, hogy a dolgok képesek néha ilyen egyszerűen, zökkenőmentesen is menni. A romkocsmában csupán a pultos volt jelen két ötven év körüli kurvának a társaságában. Az öreg szajhák megérezték a pénz szagát és amint James leült az egyik utána szaladt. Ez a francos karóra, mint valami ribancmágnes. A leitatott szajhát tulajdonképpen nem kellett leitatni, leitatta az saját magát James pénzéből.  A vén kurva már itt csücsült az anyós ülésen kidőlve, pedig alig húsz perce érkezett. James ezúttal nem egy erdőbe, hanem csak a romkocsma kihalt parkolójába vitte az áldozatát. Nem érezte szükségességét a benzin elpazarlásának, ezt különben is még könnyebb lesz meggyilkolni mint azt a másikat. Láss hozzá. Lásson hozzá, hát persze könnyű azt mondani. Aztán végül is hozzálátott, elkezdte fojtogatni a kötél segítségével. A vén kurva csontos nyaka olyan vékony és gyenge volt akár egy kiszáradt nádszál. Jó néhány ital csúszhatott le a torkán az évek során az biztos, mert hiába dőlt ki, a randi drog sem ütötte ki annyira, hogy ne térjen magához ha fojtogatják. Fulladozása közepén kapálózott, sikoltani is próbált, de hiába, csak szeszben pácolt szájának bűzét lehelte ki magából. James hamar az örök vadászmezőkre küldte a vén csatalovat. Hát persze, megfojtani őket sokkal könnyebb. Nem olyan kifinomult módszer és megvannak a maga hátrányai, de megteszi. Lenyomta hát a kötelet a múmia torkán, aztán kihajította élettelen testét a parkoló forró aszfaltjára. Elhajtott szó nélkül és büszkén, képzeletbeli kezével megveregetve saját vállát.
Mobiltelefonja a kesztyűtartóból csörrent fel, James higgadtan, hatalmas örömmel a szívében parkolt le félúton hazafelé egy öreg tölgyfa árnyékába húzódva. Elővette a telefont és már hallgatta is az édesanyja korosodó, dohányfüstös hangját. A hang kiragadta őt az álomból vissza, nyugodt, meghitt kis életébe, amelyben csupán ő és az édesanyja játszott szerepet egy kertvárosi kis házikóban. Nem volt itt semmi gond, néhány dologért kellett elugrania a sarki trafikba, ez minden. Maga is meglepődött, hogy milyen könnyedén kezeli a helyzetét. Két ember halála szárad a lelkén, de még csak meg se rezzent, nem félt és nem aggódott semmiért. Inkább egy kellemes, meleg érzés dédelgette őt legbelül, amely az imént elkövetett gyilkossággal csak fokozódott és úgy érezte most végre igazán boldog. James vad álma teljesült, valódi pszichopata lett a vériszonya ellenére is.
Amikor kilépett a trafikból táncot járt némi aggály a szívében és talán felcsillant egy apró izzadtság cseppecske a homlokán. Látta amint egy rendőrautó szirénázva elsüvít az úttesten, de ez minden, hamar visszanyerte nyugalmát. Megnyalta cserepes felsőajkát és izgatottan felnevetett. Már meg is találták, ez holt biztos. A csapos meg aztán adhat bármilyen személyleírást, már réges rég átöltözött. Hazamegyünk, elégetjük azokat a francos göncöket, legfőképp azt a visszataszító kalapot és elégedetten hátradőlve olvasgathatjuk a cikket munkánk gyümölcséről.  James jó kedve szinte kézzel volt tapintható a levegőben, ott szikrázott körülötte a légkör, mosolyát pedig nem volt képes lejjebb ereszteni. Fütyörészve tette meg az utat a kocsijáig.
Otthon beszámolhatott végre tettéről a falon pózoló bálványainak. Bár egy bíróságon vitatnák mennyire is dicsekvésre méltó ez az egész, egy pszichológust pedig talán képes lenne elrettenteni a szakmájától, azért James továbbra is büszke volt a munkára amit elvégzett. Éjszaka nem tudott aludni, mert máris a következő gyilkosságon törte a fejét. Akit ma megölhetsz, ne halaszd holnapra. A fojtogatást a kötél meg is könnyíti, megmarad az eszköznél, de most olyan áldozatot választ magának, aki még ennél is forgalmatlanabb helyen várja fojtogató kezeit. A következő célpont is egy kurva lesz, de olyan, aki még nem öregedett ki a szakmából. Ezek a lotyók az út szélén várva bármelyik kocsiba beszállnak. Gyanakvóak, óvatosak, nem mennek bele akármibe, de pénzzel a lelküket is megfizetheted, már ha van még nekik olyan. Mi sem egyszerűbb, délre vezet egy út ki a városból és valóságos kurva paradicsomba vezet az az út. Tavasz van, jó idő, de ezek úgysem fáznak, fűti őket a kéj. A gyilkosságot randi drog nélkül kell kiviteleznie, ami némiképp megnehezíti az egészet. Ami kétszer működött, talán jól működött volna harmadjára is, de az első kiscsaj óta érzett szégyen még nem hűlt ki teljesen, bizonyítani akart. Bizonyítani, hogy nehezített körülmények között is képes meggyilkolni áldozatát. Legbelül érezte, hogy a büszkesége fogja rács mögé juttatni.

Egy remek reggel volt. Remek reggel tükörtojással, szalonnával és hírekkel, amelyek átzengtek a nappaliból a konyhába. A romkocsma parkolójában talált meggyilkolt nő testére tegnap délután találtak rá. Már személyleírás is készült az gyanúsítottról, sőt talán egy igencsak érdekes fantomkép is, amin valami napszemüveges strici vigyorog a rajzlapra fagyva. James le sem szarta az egészet. Fél füllel hallgatta, oda figyelt a részletekre, de amire ő volt kíváncsi azt majd az internet sötétebb zugaiban keresi meg. Még nem vagy sorozatgyilkos, szerintük nem. Az a ribanc akit az erdőben hagytál nem volt elég, azt csúnyán elbasztad. Tudta ő jól. Tudta, hogy milyen szánalmas kísérlet volt az első és ha az ember hibázik azt a hibát képes sokszorosára nagyítani az emlékeiben, hogy még kínosabbá váljék. Bár a tegnapi jól sikerült, van még mit törleszteni és talán egy merészebb vállalkozás elkendőzi az első próbálkozás csúnya végkifejletét. Volt még kötél a garázsban, voltak még ötletei, voltak még ostoba áldozatok, csak ez számított. James elfogyasztotta reggelije mellé a frissen facsart narancslevet és elégedetten mosolygott a reggeli félhomályba ragadt üres konyhában.

Minek is várt volna tovább? Előző áldozatát csak nem rég boncolhatta fel a halottkém. Nem olyan rég tapogathatta végig kihűlt testét gumikesztyűbe bújtatott ujjacskáival. Megállapítják, hogy a halál oka fojtogatás kötél által, hiszen azt a vörös csíkot annak a vén kurvának a vézna nyakán aligha lehetne nem észrevenni. Igen ez tegnap történt, de nem bírt magával, James következő áldozata felé hajtott, délre vezetett, a kurva paradicsomba. Itt az úttest jobb és bal oldalán is percenként feltűnik valami olcsó céda, csak választani volt igazán nehéz közülük. Végül megakadt a szeme egy viszonylag szép példányon, úgy méregette, mint valami húst a piacon. A városhatáron kívülre esett a cafka, társaitól is távol, egyedül várakozott egy elhagyatott, romos kis téglaház előtt. A kis csaj vállára szőke paróka hullt, feszülős felsőjéből kiszöktek dús keblei, lábaira necc harisnyát húzott. Valami ízléstelen, gepárdmintás csizma is volt rajta, mindenesetre James szeme megakadt a kiszökdöső cickókon és nem foglalkozott már megint semmi mással, csak a farkával. Éberség te vadbarom, emlékezz mi történt az erdőben! Felrázta a belső hang, visszanyelte csordogáló nyálát szája széléről és felkészült az akcióra. Leszólította a kurvát és egy nagyobb köteg pénzt felvillantva hamar a kocsijába csábította. A préda a csapdában. James kietlenebb helyre kívánt menni a hölgyet pedig nem zavarta a dolog, mért is zavarná, ez csak a már megszokott, munkájához tartozó kisebb kellemetlenség, hogy tehetségét nem tárhatja színpadi közönség elé, de nem is bánta. A sportzakós, jól fésült, napszemüveges James az aranyozott karórával a csuklóján egy üzletember látszatát keltette, egy kurvának pedig tökéletes üzleti partner az ilyen. Csendes, gyorsan végez, és sokat fizet. Nos, az utóbbi most egyáltalán nem igaz, de valóban, James bizonyára gyorsan végez majd vele. A leányzó érthetett a dolgához, műkörmös kezecskéjét James combján pihentette, aki ettől is kellőképpen felizgult. Talán a vériszonyon kívül a másik gyengéje az örökös kielégületlenség érzete lehetett. Nem segített ezen száz gigabájt pornó, eleven test után áhítozott de azt megszerezni nehezére esett. Azonban most itt volt a lehetőség. Behajtott egy földútra amit jól ismert, az erdő sűrűjébe viszi, madárcsicsergések közé. Anyja mercedes-ével leparkolt két vörösfenyő közé és mi előtt fejben ismét ellenőrizte volna azt a képzeletbeli listát az eszközeiről a lány az ajkaira cuppant. James hagyta magát. Hagyta, hogy magával ragadja az ár, a kéj és a farka. Az az átkozott farka. A lány a nadrágjában matatva csókolgatta a nyakát és érezte teljesen ellazítja az élmény. Lehúzódott a cipzár és James ott találta magát az élvezetek ne továbbjában. A lány rutinosan kezelte őt, amint eleget lökött a farkán kézzel máris ott termett kimázolt arcával és rúzs foltokat hagyott oda lent, mi előtt szájába vette volna azt, amit a szájába kellett vennie azért a mocskos kis pénzért. Pillanatokkal később James a lány szájpadlására köpte magvát. A vér visszahúzódott a fejébe, a vágyak lecsillapodtak, a köd felszállt, de csak egy röpke kis időre. Ezt az időt kellett kihasználnia. Betuszkolta a lányt a hátsó ülésre és megfordította. Csak annyit mondott nemes egyszerűséggel, hogy most hátulról szeretné vele csinálni és a lány a két ülés közé mászva emelte az égbe meztelen farát. Mintha tálcán kínálná fel neked magát. Hát persze a vevő a legfontosabb és most öld meg aztán dobd ki a kocsiból, eleget játszottál vele, túl sokat is. Tele a dns-eddel a pofája te idióta! James hallgatott a hangra a fejében, hiszen az józan volt és céltudatos. A lány most nem figyelt, elő húzta hát a kötelet az ülés alól és felkészült rá, hogy megfojtsa. Azonban amikor már a szőke paróka felett lóbálta rögtönzött ismertetőjegyét, valaki a kocsi mögött felordított. Látták, hogy egy magas, kopasz férfi közelít és James esélyei igencsak haloványak lehettek a maga pehely súlyával a túlélésre. Elrakta a farkát amíg a lány kiszállt a hátsó ajtón. Egy kést is tartott az ülés alatt és azonnal zsebre vágta. Idegesen kimászott a mercedes-ből, bizonytalan léptekkel közelítette meg a dühöngő kopasz hústornyot. Nem értette hogyan találhatott rájuk itt a semminek is a közepén. Kiszűrte menet közben kettejük beszélgetéséből a lényeget, a vérengző bulldog nem más, mint a pasija. Nyílván nem rokonszenvezett a barátnője hivatásával, eljött elbaszni ezt a gyönyörű délutánt. James amint néhány méterrel közelebb ért a felhergelt bika máris megostromozta. A kurva sikított, túl hangosan is, mihamarabb el kellett őt hallgattatni mert ide csábíthatja a kíváncsiskodókat. Nem, erre most nem ért rá, mert Dávid és Góliát harca bizony megkezdődött. A vörösödő bőrgolyó egyre közelebb ért, az óriás léptei felverték az erdő békéjét. Pofájából fröcsögött a nyál, mint egy megveszett korcs, úgy közelített felé. Minek állt volna félre, ez az ő áldozata és magáénak akarta, most már makacsul ragaszkodott is hozzá. Az ócska parókájához, az ízléstelen csizmájához és vékony nyakához. James lehunyta két szemét és a jobb kezében szorongatott késsel a sötétségbe szúrt. Nem a levegőt szelte át vele, érezte, amint húsba fúródik kezének meghosszabbodott vége. Érezte amint valami meleg folyik végig a karján. Tudta mi az, tudta jól. Ha látja is, biztosan elájul, ezt pedig nem engedheti meg magának. Azonban sajnos kénytelen volt felébredni, vissza a valóságba, a karmazsinvörös valóságba, mert áldozata futásnak eredt. A léptek távolodtak, a segítségkérő sikolyok pedig közelebb merészkedtek az országúthoz. Ha ez a kurva kitéved az országútra, akkor neki vége, elkapják és vége. Nem! Ne hagyd!  James felnyitotta szemhéjait de meg is bánta, mert amit látott az maga volt a fóbiájának megtestesülése. Piszok nagy mázlistára vall, hogy vakon szíven szúrta a kopasz fickót de a vér ott volt mindenütt. A késen, a kezén, a pasas fehér trikóját is átszínezve, James-t pedig kirázta a hideg, hűvös karmok ereszkedtek tarkójára. Megkörnyékezte az ájulás érzete is, szinte azonnal, az elszaladó áldozat pedig pusztán foszlányokban létezett, de nem érdekelte. Megszállta őt egy céltudatos erő, valami, ami túlmutat a fóbián. A fickó élettelen testét a porban hagyva sietett az áldozata felé. Gallyak ezrei törtek a lába alatt össze miközben úgy kóválygott a lányhoz mint valami részeg egy kiadós, éjszakai tivornya után. Utolérte és egy közeli fenyőfa tövéhez szorította a testét. Mi előtt újabb kiáltások hagyhatták volna el azt a lepcses pofáját, James ujjai körül fonták a torkát. Akár egy pók a legyet, sarokba szorította és lecsapott. A lány feje vöröslött mint a főtt homár, már nem sikongott, csak nyöszörgött a hosszú karmok között. James eddig bírta, nem tovább. A vér látványának emléke felelevenedett benne és azonnali öklendezésre késztette. A sötétség bekebelezte, most úgy érezte ő lett a légy a hálóban és a pókméreg sikeresen beívódott a szervezetébe. A megfojtott lány vele együtt hullott a földre a fenyőfa tűlevelei közé aztán képszakadás. A picsába, már megint!
Madárcsicsergésre ébredt. A naplemente beszűrődött a fák között, aranyfoltokat festett a földre és James arcára. Kiverte a víz, vacogott és még nem érezte valósnak a világot, de szép lassan kiélesedett előtte minden. Feltápászkodott a földről, leporolta magát és az előtte szétterülő lány kihűlt, élettelen testére tekingetett. Közelebb hajolt hozzá és megvizsgálta, bár tudta, teljesen felesleges. A kurva meghalt, elhallgatott végre. Azután eszébe jutott mi várja őt a háta mögött. Egy másik holttest, egy véres tetem. Hosszú percekig bámulta a sűrű erdőt maga előtt és hallgatta csak nyugtató madárcsicsergést. Nem nézhetett hátra és nem mehetett vissza az anyja mercedes-éhez sem, tudta félúton elájulna. Ami valójában tíz perc lehetett azt James egy örökkévalóságnak érezte, kínos öröklétnek két hulla között miközben a veszély ott leselkedett körülötte, ugyanis népszerű turista útvonal közelében ácsorgott. Kitudja, talán már meg is találták őket és a rendőrség szélsebesen közelít. Ha így van, akkor nincs is már mit veszítenie. Lenyelte a torkán akadt láthatatlan gombócot és megfordult. A kinyúlt kopasz pasas ott feküdt a porban, de ebből a szemszögből szerencséjére nem látszott a folydogáló vére vagy lyukas mellkasa, csupán a kés fekete nyele. Elindult és hatalmas ívben elkerülte a testet, kezét halántékán pihentetve, eltakarva a periférikus látását szapora léptekkel sietett a mercedes-hez. Beült a vezető ülésre és beindította a motort. Néhány madár felszállt a közeli fenyőfa ágáról és a magasba röppent, hogy eltávolodhassanak a motorzúgástól. James kitolatott abból a kis rejtett zugból, ahol harmadik (pontosabban negyedik) áldozatával hancúrozott és elindult az országút felé. Elhajtott a hústorony véres teteme mellett nagy ívben kikerülve azt és csaknem kiért a földútra amikor sebesen átvillant agyán a gondolat: A kötél! Megállította az autót a sápadt, jéghideg képpé fagyott holttest mellett és kiszállt a kocsiból kezében a kötéllel. Beletuszkolta a szájába és lenyomta a torkán. Azt várta, hogy a lány öklendezik majd, vagy éles műkörmeivel vadmacskaként tépi le a húst az arcáról, de az csak mozdulatlanul tűrte tovább, hogy torkába kötelet eresszenek. Nyugi már, nem fog feltámadni. Elégedetten ácsorgott még egy darabig munkája felett és arra gondolt, hogy elkönyvelheti a mai napot fél sikernek. Bár az is igaz, hogy jó adag mázlira volt szüksége a túléléshez és ismét elkövette azt a hibát, hogy véletlenül gyilkolt meg valakit. Órákig volt kiütve, a szerencsénél jóval több kellett ahhoz, hogy ne kukkantson be senki az erdő eme rejtett szegletébe és fedezze fel a holttesteket. Talán a sors állt mellette vagy inkább Lucifer aki jól szórakozottan, kárhozottak csontjaiból felépült trónján bámulhatott bele a varázsgömbjébe és olyan viccesnek találhatta James történetét, hogy még segíti is, csak hogy jobb legyen a csattanó. Ha így folytatja bizony nem lesz vidám befejezés. A háta mögött heverésző, szíven szúrt pasasra gondolt, de nem mert oda nézni és nem merte elképzelni sem, csak gondolt rá. A sötétségbe boruló erdő éjfekete árnyai közt a Halál csuklyás, torz alakját látta maga előtt amint a kaszát lóbálva zsörtölődik a túlóra miatt, amit James intézett el neki. Szinte hallotta az öreg kaszás szitkozódó sziszegését. James még utoljára mélyeket szívott a finom, fenyőfa illatú levegőbe és beült a mercedes-be. Kihajtott az erdőből és máris elöntötte a melegség, a gyilkolás utáni mámor érzete. Elbasztuk, de legalább jól basztuk el!

Napok kérdése volt és a holttestekre rá talált egy lelkes túrázó. Az internet zegzugai telis tele voltak a hírrel, hogy a gyilkos ismét lecsapott és a város nyomozói rajta vannak az ügyön. Most már üldözik és egészen biztosan megfigyelés alatt tartják a környéket. A Szomjas Zsiráfban és a szomszéd városi romkocsmában is megkapták a személyleírást, összehasonlították a kettőt és megtalálták az egyezéseket. Az arcvonásokat nem lehet csak úgy kalap alá rejteni, James-ről remek fantomkép is készült, de hiába, az anyján kívül aligha ismerné fel más erről a képről. Nem feltétlen rossz dolog ha az embernek nincsenek barátai, főleg ha az ember sorozatgyilkos. Az utcájukban is hosszú évek óta nem látták James-t, mert ha kimozdult is csak autóval. Ekkor a sötétített ablakok védelmezték a kíváncsi szemek elől, amelyeket anyja kérésére szereltetett fel, akinek a szeme allergiás volt az erős napfényre. Jobb kezének tenyerére bámult és azt az éjjelt próbálta felidézni, amikor vakon mosta le kezéről a vért a fürdőszobában, nehogy elájuljon. Az inget, amiben aznap gyilkolt elégette. Meggyilkolt két embert.  A lány pillantása olyan volt akár az elejtett vad, kegyelemért sóvárgó, ártatlan tekintet. James-re nem hatott ez a hipnotikus arc, olyan nyers erővel szorította tovább a torkát, amennyire csak tudta. Egyfajta kábulat lett rajta ekkor az úr, eufórikus élményt nyújtott számára. James egyébként sem volt egy túl sokat feszengő ember, de amióta gyilkolt azóta nyugodtabb volt mint valaha. A gyilkosságok valóságos ópiumként funkcionáltak és a szürke füstfátyol alatt James végre igazán boldog lehetett.  Most hetekig nem gyilkolhat, talán hónapokig, ugyanis minden sarkon besúgó ólálkodhat. Tele plakátolják az élelmiszerboltok kirakatait meg a lépcsőházak bejáratait majd azzal a fantomképpel ami róla készült és talán lesz olyan aki látja a rajz és az ő arca közti egyezéseket. Ha árnyékbirodalmának mélyén elrejtőzik, akkor megúszhatja az egészet és talán idővel újra gyilkolhat. Azonban másra sem tudott gondolni, mint újabb áldozatokra, megszállott lett, igazi függő. Úgy vélte még egy beleférhet. Egy utolsó, izgalmas jelenet a vontatott oldalak unalmas, hétköznapi cselekményei előtt. Kockázatos vállalkozásnak tűnt áthajtani édesanyja szülővárosába, legalább hatvan kilométer vezetés a mindenütt ott ólálkodó rendőrautók között, de ez volt az egyetlen város az övén kívül, amelyet még jól ismert. Amíg a nagyi élt gyakran látogatták és bejárták együtt a környéket. Csendes kisváros, békés, tele nyájas, naiv lakosokkal, akik akkor sem gyanakszanak, ha kést szorongatsz a kezedben éjféltájt. Valószínűleg azt is megkérdeznék: „Kiélezzem uram?” Nem lesz itt semmi gond. De ezt nehogy elbaszd nekem! Nem elegyedett párbeszédbe a hanggal a fejében, csupán bólogatott, mint egy kisfiú aki tudta, hogy valami nagyon rosszat csinált.

James a szokásosnál hamarabb ébredt, hogy elcsíphesse édesanyja reggeli kávéfőzős, dohányzós szertartását. Ahogy lefelé vánszorgott a lépcsőkön megérezte a friss kávé és a dohányfüst mámorító elegyét. Bár másoknak talán ez inkább hasonlított egy presszó orrfacsaró bűzére, James-nek kedvesebb illat volt ez egy virágoskert illatánál. Amint betért a konyhába az anyja meglepetten felszólalt:
- James fiam, hát te ilyen korán? – szólalt fel a dohányfüstnek ködében.
- Igen anya, szeretnék kérdezni valamit.
- Hát kérdezd. – elővett egy kávés bögrét és James felé nyújtotta.
- Köszönöm anya. – belekortyolt a frissen lefőtt finom kávé zamatos íz világába aztán folytatta.
- A nagyi házában ugye még Carol néni lakik?
- Igen fiam, nem tudott megválni a családi örökségünktől. Miért kérdezed?
- Szerinted zavarná ha meglátogatnám?
- Azt a magányos vénséget? Minek szeretnéd te meglátogatni? – elnyomott egy csikket és rágyújtott a következő szál bagóra.
- Hát igazából nem őt. Beszélgettem egy lánnyal az interneten, aki a Carol közelében lakik és randizunk. – James tudta, hogy az anyja örülni is fog ennek a dajkamesének és talán ő volt az egyetlen nő az életében, akit boldognak szeretett volna mindig tudni.
- James hát ez… - mélyet szívott a cigarettába aztán folytatta, arcán derűs mosoly rajzolódott ki, melegsége a füstfátylon is áthatolt. – ez remekül hangzik. Biztosan ott tölthetsz Carol-nál néhány éjszakát, mindjárt felhívom. Csak vigyázz vele, órákig képes beszélni, na meg persze megszállott hívő.
- Ne aggódj, könnyedén lerázom.
- Persze. – az anyja elnevette magát, a cigarettától a nevetése kissé rekedt volt ugyan, mégis fiatalosnak hatott. – Könnyedén, na azt nem hiszem.

James már az emeleten csomagolt táskájába, ingeket hajtogatott össze és zoknikat tömött bele az oldalzsebekbe. A kötelet amivel megfojtani készült következő áldozatát a ruhák alá dugta el. A falon pózoló elmebeteg gyilkosok felé tekintve zárta össze táskáját a cipzárral. Összekulcsolta kezeit és térdre ereszkedett. Mentoraihoz imádkozva mormolt valamit a sötétségben aztán egy percig néma csöndben, szoborrá fagyva álldogált. Megragadta az ágyon heverő utazó táskát és szobájának ajtaját kulcsra zárva elbúcsúzott gondolatban árnyékbirodalmától. Lecammogott az emeletről és megállt a bejárati ajtó előtt. Kellemesen hűvös szél áradt be rajta, aztán megcsapta a dohányfüst szaga és tudta, édesanyja már odakint várja. Az autója mellett, a háznak háttal állva bagózott vígan és valami vidám kis dalocskát dúdolgatott. Amint megérezte James közeledését megfordult és végig nézett a fián. Oda lépett hozzá, megigazította óceán kék ingének gallérját és sok szerencsét kívánt a randevúhoz. Mi előtt James a volán mögé ült volna megjegyezte neki, hogy úgy settenkedik, mint valami sorozatgyilkos. Bár csupán egy halovány fintor látszódott az arcán, legbelül visszhangzott koponyájának falai között tébolyodott nevetése. Óh anyám, ha tudnád mennyire beletrafáltál. Beült a vezetőülés forró kárpitjára és beindította a motort. Édesanyjának búcsút intve elindult úti célja felé, a következő gyilkosság színhelyéhez. Azon kapta magát, hogy ő maga is azt a dalocskát dúdolgatja, amit az édesanyja az udvaron. James mosolygott, de ez nem olyan volt, mint az a derűs mosoly, ami az anyja ráncos arcán jelent meg a konyhában. Ez a mosoly vérszomjas volt.

Mindenféle nehézség nélkül kijutott a városból egy régi földutat használva ami visszavezette az országútra. Rendőröket és rendőrautókat is látott az út során, de higgadtan tovább hajtott, betartva a KRESZ minden szabályát és az összes sebességkorlátozást. Így több mint két órájába került megtenni az utat édesanyja szülővárosába, de nem számított, nem volt dühös emiatt. Carol nénikéje valóban sokat beszél, állapíthatta meg a találkozásuk után már fél perccel mivel azóta sem fejezte be a mondanivalóját. Az a fajta idős öregasszony volt, aki egy levegővétellel elmesélte a fél életét, aztán áttért volna még a Biblia csodás tanaira és bizony bírta volna szusszal késő estig. James mindenre csupán helyeselt és bólogatott, húsz perccel később már bólogatós kutyának érezte magát és a nyaka is érezte tropára megy. Hamar le akarta rázni a kellemetlenül sokat társalgó magányos nénikéjét, akinek összefonnyadt arca James-t egy gyűrött törölközőre emlékeztette. Nem is volt nehéz, csupán egy óra kellett hozzá és megszabadult tőle, bár agyának zsibbadása végig kísérte a kocsmáig ahol következő áldozatát akarta megtalálni. Most nem öltözött ki annyira, csak egy kockás inget viselt és egy hosszú farmernadrágot. Az aranyozott karórát is táskájában hagyta, nem érezte szükségességét annak, hogy ebben a kis porfészekben villogjon vele. Itt az emberek szörnyen naivak és kedvesek, egy ilyen vidéki lányt pedig már azzal is elcsábíthat ha szimplán annyit közöl vele, hogy a nagyvárosból érkezett. Leparkolt a kocsma elhagyatott, szinte üres parkolójába és betért egy pofa sörre. Az a kevés ember aki az italát kortyolgatta mind megbámulta őt, mintha egy távoli jövőből érkezett robotot lett volna. A sok kíváncsi tekintet felettébb zavaró volt, de ő nyugodtan emelte szájához a korsót a pultos lányra kacsintva. Tökéletes áldozatnak ígérkezett. Hajnali egykor bezárnak és a lány hazasétál egyedül, mert itt nem félnek az éjszaka árnyaiban lapuló szörnyetegtől, egyszerűen hinni sem hisznek benne. Mélyen vallásos kisváros volt ez ahol úgy érezték Isten vigyáz rájuk, csak mert eldünnyögnek egy imát lefekvés előtt és eljárnak a vasárnapi misére.
James elfogyasztotta a harmadik sörét és a kocsma zárni készült. Csak egy hatvan év körüli szakállas ipse lefetyelte még a  whiskey-jét a sarokba húzódva, nem volt több vendég. James megveregette képzeletbeli kezével a vállát, amiért ilyen remek tervet ötlött ki és arra gondolt, miért nem látogatott ide korábban. Itt könnyebb ölni, mint ellopni egy gyerek cukorkáját. A pultos lánnyal régóta hosszú beszélgetésbe elegyedett, megtudta, hogy Susan-nak hívják és akaratlanul is de megjegyezte a nevét. Vékony, kis keblű, szeplős, fiatal vidéki lány aki nagyvárosi álmokat dédelget a paplan alatt. Végül sikerült megfűznie néhány olcsó kis hazugsággal és szívet tipró bókkal. Susan ostoba volt és óvatlan, James pedig kihasználta ezt. Nahát, neked se tanították meg, hogy ne állj szóba idegennel aranyoskám.
A kocsma bezárt és habár a whiskey-t lefetyelő ipsét Susan kizavarta, James-t arra marasztalta, hogy még eltöltsenek együtt néhány örömteli percet az egyik bokszban. Ott addig csókolóztak amíg nem kapták le egymásról a ruhát amit a kocsma sörfoltos padlójára hajítottak. Már megint csak a farkadra gondolsz! A hang igazat szólt, de James-t hidegen hagyta az igazság, elmerült a testi örömök szenvedéllyel teli tüzében.
A kocsmából kifelé menet megkérdezte Susan-t, hogy mégis hol lakik aztán megígérte, hogy elviszi haza kocsival. A mit sem sejtő lány azonnal belement ebbe James-nek pedig végre eszébe jutott miért is jött ide. Mi után beültek a kocsiba nem is várt tovább, lezárta az ajtókat és az ülés alatt felejtett kötélért nyúlt. Előbb csontos öklét a lány arcába mártotta, egész szép jobb egyenest vitt be, konstatálta magában. Amíg Susan a meglepettség és a kábulat elegyében érezte magát, James megragadta a kötelet és vékony nyaka köré fonta. Az eufórikus élmény ismét felvillanyozta, szemeiben az őrület csillogott miközben vérszomjas vigyora kiszélesedni látszott. Susan könyörgő pillantására ügyet sem vetve kiszorította belőle az élet minden apró cseppjét. Mi után megölte még hosszú percekig szorongatta a kötelet megszállottan és nehezen vette rá magát, hogy végül eleressze. A lányt úgy hajította ki a kocsma kihalt parkolójának repedezett aszfaltjára, mintha csak egy zsák szemét lett volna. Letörölgette homlokáról az izzadtság cseppeket és vadul ütlegelni kezdte a kormányt, a gyilkolás ismét felszabadította, boldoggá tette. Azt gondolta csak kitolat a parkolóból és elhajt vissza Carol nénikéjének házához, aztán alszik egy jót és másnap reggel hazavezet. Azonban mámoros diadalünneplésének közepén nyitva felejtette a kocsija ajtaját és pechére egy rendőrautó haladt el a kocsma előtt. Az autó közelében lévő utcalámpa fénye rávilágított a holttestre, amit nehéz is lett volna nem észrevenni. Kiszállt a rendőrautóból egy nagydarab pasas, óriási pocakjára ingje rá feszült, a pisztolyát idegesen markolászva sompolygott James autója felé. Ő még mindig el volt foglalva a kábító hatással bíró gyilkosság örömérzetével és nem látta a kövér rendőr közeledését. Úgy érezte mi előtt tovább áll még megnézi magának a halott lány arcára ráfagyott utolsó pillanatot és ekkor találkozott össze tekintete a rendőrével. Amint megmozdította kezét, hogy felemelje a feje fölé, a nagydarab pasas rémülten elő kapta fegyverét és tüzet nyitott. Eltalálta James vállát és valószínűleg átlyukasztotta a tüdejét is. Az ajtót tárva nyitva felejtve hajtott ki a parkolóból és eltűnt az éj leple alatt. Átrepesztett a kisvároson és belehajtott valami erdőbe, a fájdalomtól és a leereszkedő homályos fátyoltól alig látott valamit maga előtt. Leparkolt egy fenyőfa alá és vállához szorította a kezét. Felköhögött magából egy kis vért és meglepetten azt tapasztalta most nem is igazán undorodik a látványtól. Nem érezte a végtagjaira nehezedő, láthatatlan ólomsúlyokat és nem gyűrte le az ájulásnak érzete sem. James vériszonya egyik napról a másikra csak úgy megszűnt. Viszont karmazsinvörös vérével lassan tele volt minden. A ruhája, a kárpit, a kormány, a gázpedál és az ablaküveg is amin ő hagyott tenyerével vörös kézlenyomatot. Most meghalunk? – kérdezte a belső hang, ami most nem tűnt sem magabiztosnak, sem céltudatosnak, sokkal inkább volt erőtlen és szánalmas. James nem válaszolt, hahotázva kente végig arcán saját vérét és dőlt neki fejével a kormánynak miközben karjait a földre lógatta. James meghalt, de teljesítette legvadabb álmát, igazi sorozatgyilkossá vált, akit a világ később el is ismert annak. Ő lett az a kötéllel fojtogató elmebeteg perverz, akinek napi rendszerességgel a sírjára köpnek.