A kisbaba

A munka véget ért húsz percen belül otthon találtam magam az éjszakai órák utolsó perceiben. A túlóra kikészített, nem akartam mást csak egy korty vizet és talán felnézni a facebook-ra lefekvés előtt. Átvándoroltam hát az előszobán és a konyhában hideg csapvizet engedtem üvegpohárba. Hamar lehúztam volna a vizet, de történt valami. A torkomon akadt, de nem a víz hanem valami más. Ez a valami mintha belőlem akart volna felszínre törni és végül a padlóra okádtam fel ezt a valamit. Gondoltam csak enyhe rosszullét kínoz, betegség bújkál bennem vagy a kimerültség okozta az egészet, de aztán a lábam elé tekintettem. Nem a félig megemésztett vacsorám hevert a padlón, hanem egy kéz. Egy nagyon apró, emberi kéz, közelebbről megvizsgálva rájöttem, hogy ez egy kis baba keze. Vérben úszott tőle a konyhám és csupán hatalmas akaraterő segítségével tudtam elkerülni hogy igazi hányást produkáljak. Meredtem magam elé és azon gondolkoztam mitévő legyek. Váratlanul a kéz megmozdult, az apró pufók ujjak rángatózni kezdtek, mintha láthatatlan zongora billentyűin játszottak volna. Ezután felokádtam magamból ismét valamit, először lehunytam a szemeimet, nem akartam látni, de végül úrrá lett rajtam a kíváncsiság. Testrészek hevertek a padlón és mindent beborított a vér. Akadt a húscafatban apró szemgolyó, lábak, ujjak és egy kicsiny, dobogó szív. Éreztem hogy elvesztem az eszméletemet, ez már sok volt, nem bírtam tovább és elájultam. Belemerültem a sötétségbe és hatalmasat koppant a fejem a konyha padlón. Mi előtt azonban elnyelt volna ez a mélység még láttam mozgolódni a belőlem felokádott testrészeket és hallottam egy gyerek sírását.