Mi történt? Mi történik? Mi fog történni velem? Ezeregy válaszolatlan kérdésre kapom csak a többi kérdőjelet és hátra hagyom, mert nem szeretem a talányokat. A szájába vesz a kísérteties csend és felemészt a sötétség, bűzölgő gyomrában oldódik fel a testem, de nem kiáltok. Nem sikoltok, nem könyörgök, csak nevetek. Már csupán arcomat nem nyelte el a savtenger, fölöttem eközben alakot ölt egy csúf lény. Nem volt neki arca, mégis mosolyogni látom. Nem volt neki szeme, mégis engem bámult. Nem volt neki füle, de szinte táncra perdült a tébolyult kacajom hallatán. Ébredezek már, nem ez volt a halálom órája, mert mint a mérget, vagy a nem oda illő dolgokat, a sötétség felokádta, így engem is. Ez a szurokfekete magányos kis gödör sem akarta befogadni sápadt, beteg lelkemet. Nem kellesz te nekem! Mert nem kell semmi sem. Csak ez a vörös fátyol, mi arcomba fröccsen. Várj! Mit tettél? Mit tettél te ostoba? Mit tett ez a kéz és mit súgott ez a száj? Eltűnt a homály, s tisztán látom már. Magamat öltem én meg, ez a vér az én vérem. Megöltem a józan eszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése